Új pályakombináció: Fegyuvára-Sellye-Pétervár az Ftrain 2-n keresztül

HLJ állította össze az elmúlt hónapokban az Ftrain 2 és a Sellye-Pétervár pályák összekötött változatát, amin 34 kilométernyi egybefüggő vonatozásban lehet részünk. A pályához készült egy egyszerűsített külső nézetű, de OpenBVE kompatibilis Desiro is. Korábban már létezett egy Ftrain-Sellye-Pétervár összekötés (ami továbbra is elérhető), az azonban az Ftrain 1-es vonalon…

Elolvasom

Megjelent a MÁV 29-es és 30-as vonala OpenBVE-re

Korábban már ugyan elérhető volt tibi-train pályacsomagja, de csak rövidebb szakaszokat tartalmazott. Most letölthető a teljes Budapest Déli pályaudvar – Balatonfüred, illetve Siófok szakasz. A pálya nincsen kész, csak egyes szakaszok épültek meg, van olyan terület, ahol  csak a sínpárt láthatjuk, viszont gyönyörűen kidolgozott területeken is haladhatunk, ezek közül kiemelésre…

Elolvasom

Brit pálya csodaszép növényzettel: Isle of Wight 2.1

Az Isle of Wight pálya már ismerős lehet azoknak, akik a brit vonalakon szeretnek vezetni, de néhány napja egy új változat jelent meg ebből a pályából, aminek a legfontosabb újítása a gyönyörűen elkészített növényzet. Nagyjából tíz kilométer hosszú a vonal, és valós tájat örökít meg, így különösen nagy élmény vonatozni…

Elolvasom

Frissült a First Brno Track pálya

Dexter néhány napja kiadta pályájának legfrissebb, 2016-os változatát. Ezúttal nem lett hosszabb a vonal, ehelyett a meglévő objektumok optimalizálására koncentrált, hiszen a pálya gépigénye meglehetősen nagy volt. Az FPS szint a háttérmunka és tesztelés hatására megnőtt, a gépigény csökkent. Letölthető a Brno BVE oldalról a kép alatti gombra kattintva.

Elolvasom

Új, hosszabb 4-es villamosvonal

Ma adta ki Kasza Levente a budapesti nagykörúti villamosvonal meghosszabbított és kibővített pályáját OpenBVE-re. A vonalon most már Újbuda Központtól a Széll Kálmán térig vezethetünk. A pályát korábban Kisember87 építette, ezt a munkát folytatta most Kasza Levente. Szép munka, gratulálunk! A pálya letölthető Kisember87 oldaláról a képek alatti gombra kattintva.

Elolvasom

Új brit pálya OpenBVE-re: Cheltenham

Néha hónapokig várunk egy új pályára, most pedig egyszerre három is jött: a két bemutatott magyar pálya után most egy brit kerül sorra, méghozzá a Cheltenham. Alkotója a Kilmagrannyből és más munkáiból már ismert Graymac. A pályához készült egy 101-es sorozatú dízelmotorvonat is. Ajánljuk a nagyvasút kedvelőinek!

Elolvasom

Megjelent a Sólyomvár Retro pálya

Új variáns készült a Sólyomvár pályából BDat5937 és phontanka műhelyében: a korábban megjelent téli pálya után most egy retro hangulatú kiadás jelent meg a vonalból. Vissza kell az időben görgetnünk néhány évet: még nem feszül felsővezeték a pálya felett, még csak álom a sólyomvári közös vasút- és villamosállomás, még létezik…

Elolvasom

Új magyar pálya OpenBVE-re és Hmmsim-re: Nagybörzsöny-Nagyirtás

Néhány nappal ezelőtt már mutattunk egy videót a Facebookon és akkori ígéretünkhöz híven ezennel közreadjuk a 2015-ös év eddigi legnagyobb dobását: Tomasz nagyszerű Nagybörzsöny-Nagyirtás pályáját. Tomasz a valós 760 mm-es keskenynyomközű pályát mintázta meg OpenBVE-ben, valamint Hmmsim-ben és mondhatjuk nyugodtan: ragyogó munkát végzett. A hegyek és völgyek valósághűek, a patak…

Elolvasom

NYCTA 6 Line

Aki szereti az amerikai vasutat, azon bell is főleg a városit, annak érdemes letöltenie a tavasszal megjelent NYCTA 6 Line pályát, ami New Yorkba kalauzol minket, a város fölött, aztán alatt vezethetünk részletesen kidolgozott vasúti pályán. A legérdekesebb dolog benne a szembeközlekedő metrószerelvények sora, amit persze animált objektumokkal oldottak meg…

Elolvasom