Megszűnt az openBVE hivatalos fóruma, amit eddig az openbve.freeforums.org címen értünk el. Az oldal maga még létezik, de üresen áll, csak a fórum bezárásáról szóló rövid mondatot olvashatjuk rajta. Lekerült a fórumra hivatkozó menüpont az openBVE honlapjáról is.
Én a magam részéről sajnálom, hogy bezárt ez a fórum. Megkönnyítette a kapcsolattartást a fejlesztővel úgy, hogy a társalgáshoz más is hozzászólhatott. Ugyanez igaz a programmal kapcsolatos hibabejelentésekre is. Ezen a fórumon zajlott a program különböző nyelvekre fordításának a koordinálása is.
A fórum bezárása tulajdonképpen várható volt, hiszen erről már a korábbiakban olvashattunk – mindenesetre kár érte.





Szeretnél vezetni, de nem megy? Esetleg pályát építenél? Szeretnéd elkészíteni első objektumodat? Szeretnél építeni egy mozdonyt, kocsit vagy villamost? Valamelyik leírást nehezen érted?