OpenBVE 1.5.2.3

Újabb OpenBVE verzió jelent neg a a napokban, méghozzá az 1.5.2.3-as változat. Ez lényegében hibajavításokat tartalmaz, az egyes pályáknál felmerült konkrét hibákból következő javítások adják a változások nagy részét. A program továbbra is a hivatalos weboldalról tölthető le. Emellett két új dolog található az 1.5.2.3-ban: a program helyesen kezeli a BVE1200000 és…

Elolvasom

Megjelent a ForestBuilder új változata új funkciókkal · New ForestBuilder version with new functions

Új verzió jelent meg a ForestBuilder programból, ami két új funkciót nyújt. Egyrészt a rétegeknek most már nevet is adhatunk, ez segít a beazonosításukban. Vagyis ezután nem kell fejben tartani, hogy az első rétegre bokrokat, a másodikra fákat, a harmadikra aljnövényzetet raktunk, ezeket be írhatjuk a név mezőbe – ezzel…

Elolvasom

Új pálya: Fiktív dízel

Új magyar pálya jelent meg ma Fiktív dízel néven. A pálya magyaros jellegű, sok objektumot használ a Magyar Objektumtárból, s ahogy a nevéből kiderül dízelüzemű. Ugyan vannak még hiányosságai, de így is kellemes élmény végigvezetni. Készítője Gerencsér Róbert. A pálya letölthető a készítő Google Drive fiókjából.

Elolvasom

Mi történt az elmúlt fél évben? – 1. rész: OpenBVE

Amint bizonyára észrevettétek, az elmúlt fél évben meglehetősen változatlan volt a BVE Klub oldala – a szabadidő néha van, néha nincs. Így érdemes visszanézni az eltelt hónapokra, mert sok minden történt közben. Elsőként az OpenBVE fejlődését vesszük górcső alá. OpenBVE Azt talán már mindenki tudja, hogy Chris Lees vette át…

Elolvasom

Újabb nagy dobás: megjelent a Stadler Flirt

Sokan dolgoztak azért, hogy ez összejöjjön: SketchUp-ban György R. készítette el az alapmodellt, Phonteus Nevolius konvertálta, Ziad (Zizzencs Zizzencs) textúrázta és bontotta kocsikra, Gál Marcell konfigurálta a vonat fizikáját és hangjait, középorigósította a modellt, Cpt. Dave további hangokat adott a vonathoz, Xterms pedig panelképet. A lényeg, hogy elkészült és letölthető…

Elolvasom

Fényvillamos Kasza Leventétől karácsonyra (UV)

Kasza Levente állította össze sok-sok alkatrészből a fényvillamost, ami mától letölthető oldalunkról. Sokak munkája van a projektben: régebben [BVE+]Boldee kezdte a vezethető villamos készítését, a hangokat Molnár Gábor készítette, a menettulajdonságokat Szentes Péter állította be. A külső nézet UV objektumát Alex készítette, ennek belső tere még nincsen. Az UV fényvillamososítása…

Elolvasom

Mától minden pálya könnyen telepíthető csomagként tölthető le a BVE Klubról

A címben a lényeg: sokéjszakás munka után eljutottunk oda, hogy a honlapunkon található minden egyes pálya az új csomagkezelővel telepíthető. Ezáltal nincsen szükség kézi fájlmásolásra, csak le kell tölteni a pályát, betallózni az openBVE Csomagkezelés lapján és pár másodperc alatt fel is települ. A vonatok közül eddig csak a V43-as,…

Elolvasom

Új pálya Írországból: Kilmagranny 2016

Új pálya jelent meg ma openBVE-hez graymac műhelyéből, a Kilmagranny 2016. Ez a már ismert Kilmagranny pálya mai arculatát mutatja be. Rengeteg új objektum érkezik ezzel a változattal, átépített állomások, közúti átkelők, üzletek – mindezek látványos környezetet teremtenek. Az alapértelmezett vonat az ír 22000 pályaszámtartományú Hyundai Rotem InterCity motorvonat. A…

Elolvasom

Új 3D vezetőállás az Alstom AM5 M2 vonathoz

A BVE Train fórumon jelentette be néhány napja a Szabó Projectek nevű felhasználó, hogy 3D-s vezetőállást készített a már régóta elérhető Alstom AM5 M2 vonathoz. A vezetőállás nagyon jól sikerült, az ablakélek, ívek kidolgozottsága kiváló és persze a vezetőpult is nagyon szép. Gratulálunk hozzá! A 3D vezetőállást csak le kell…

Elolvasom

Új útmutató fejlesztőknek: csomagkészítés

Elkészült az új openBVE csomagkezelőjének használatáról fejlesztők számára készített útmutató, amely részletesen elmagyarázza a csomagkészítés amúgy sem bonyolult folyamatát. Emlékeztetőül: Chris Lees készített egy nagyszerű csomagkezelő rendszert openBVE-hez, amivel egy-két kattintásba telik csak a pályák, vonatok telepítése, és közben a felhasználó elé tárható a pálya/vonat rövid bemutatása. Ezzel kiküszöbölhető, hogy…

Elolvasom

Új funkció: nappalok és éjszakák OpenBVE-ben

Újabb komoly funkcióval egészül ki az OpenBVE Chris Lees műhelyében: ezúttal a megvilágítás, a nappalok és éjszakák dinamikus változása került terítékre és a legutóbbi buildekben ez már működik is. Hogyan működik? Nos, legelőször töröljük ki a Route.AmbientLight() , Route.DirectionalLight() és Route.Direction() parancsokat. Ezután a route fájl With Route szakaszába tegyük be…

Elolvasom

Új pályakombináció: Fegyuvára-Sellye-Pétervár az Ftrain 2-n keresztül

HLJ állította össze az elmúlt hónapokban az Ftrain 2 és a Sellye-Pétervár pályák összekötött változatát, amin 34 kilométernyi egybefüggő vonatozásban lehet részünk. A pályához készült egy egyszerűsített külső nézetű, de OpenBVE kompatibilis Desiro is. Korábban már létezett egy Ftrain-Sellye-Pétervár összekötés (ami továbbra is elérhető), az azonban az Ftrain 1-es vonalon…

Elolvasom